Nem lesz roaming díj, de vigyázzon!

ROAMINGBár a felárak eltörlése csábító, továbbra sem lesz egységes az uniós mobilpiac. Ugyanis akkor nincs extra díj, ha egy (vagy több) másik uniós országban csupán ideiglenesen vesszük igénybe belföldi SIM-kártyánkat. A szolgáltatók ezek után is díjat számíthatnak föl annak, aki „állandó jelleggel használja egy másik uniós országban a kártyáját”. Ne tévesszük össze a külföldi szám hívását itthonról egy magyar mobil bevetésével utazás közben! Az előbbinek továbbra is más a tarifája.

Alapszabályként 4 hónapos időszakokat figyel a szolgáltatónk. Ennek legalább a felében (60 nap) a magyar határokon belül kell beszélni és netezni. Ha még sincs így, a cég felszólíthat: 14 napon belül változtassunk ezen. Vagy pedig igazoljuk, hogy életvitelszerűen idehaza tartózkodunk. Az is gyanús, ha az adott kártya túl passzív volt Magyarországon, és főleg külföldön használták. Mindezt „méltányos használat” címén a szolgáltatónak részleteznie kell, de lesz még vita belőle. Például a határ mentén járva telefonunk látszólag átugorhat a szomszéd országba.

Ha túlzott a külföldi használat, többletdíjat kell fizetnünk. Bár ezt már nem roamingnak hívják, lényegében mégis az. Ennek mértéke szintén szabályozott: amikor hazai számot hívunk külföldről, egy perc maximális felára kb. 12 forint.

ROAMING 2Még lényegesebb, hogy a normál díj, plusz a „büntetés” együttese is korlátozott: kezdeményezett hívásért percenként legföljebb 70 forint fizetendő, fogadott hívásért 4 Ft/perc. Egy sms-ért 22 Ft, egy megabájt (MB) adatért pedig 74 Ft (24 cent) a maximális teljes díj. Netezésnél kötelező a kilóbájt (kB) pontosság.

Félreértést okozhat a „nulla forintos” percdíj, ami csak belföldön érvényes, más uniós országból nem. Odakint alapvetően a „hívás más hálózatba” tarifáját fizetjük. A netezés hazai díja pedig az előfizetéshez kapott keretre szól külföldön is.

Ám nem visszük automatikusan magunkkal a korlátlan mobilnetet, a nagy (pl. havi 10 gigabájtos), illetve a külön vett adatkeretet (ami nem az előfizetés része). Ugyanis a szolgáltatók kiszámítják, hány gigabájt (GB) az EU-ban kihasználható maximum.

ROAMING3Az EU díjzónában (1-es zóna) kivétel nélkül megszűnik a roamingdíj. Ide az unió 28 tagországa tartozik, továbbá Norvégia, Izland, Andorra, Liechtenstein, Monaco.

Figyelem! A roaming díj megmarad néhány európai országban (területen), ilyen például Svájc, Grönland, Jersey-szigetek, Észak-Ciprus, Szerbia, Koszovó, Macedónia. Vigyázzunk, egy svájci vagy szerbiai átutazáson 5 megabájt netezés 15 ezer forintba fájhat. És nagyon ügyeljünk az unió külső határain az automata hálózatválasztásra, mert ha a szomszéd erősebb jele győz, úgy az EU-n kívüli tarifa sújt minket.

 

ÁTTEKINTÉS A VÁLTOZÁSOKRÓL (2017. június 15-től)

Magyar

SIM-kártyával…

a másik fél… Érvényes rá a

roa­mingdíj eltörlése?

Mi alapján fizetünk?
Magyarországról indítunk hívást/ küldünk sms-t… külföldi számra NEM szolgáltató árlistája a külföldre indított hívásokról (vagy üzenetekről)
külföldről (EU) indítunk hívást/ küldünk sms-t… magyarországi mobilszámra IGEN hívás más belföldi mobilhálózatba
külföldön (EU) hívnak fel minket… egy magyar (vagy más) mobilszámról IGE nem kell fizetni a fogadott hívásért
szintén külföldről (EU) hívunk… magyar mobilt, és az is kint van (EU) IGEN hívás más belföldi mobilhálózatba
többet vagyunk külföldön* (EU), mint idehaza, és hívunk… egy magyar mobilszámot NEM belf. hívás más hálózatba + többletdíj (12 Ft/perc); össze­sen max. 70 Ft/perc

 

 

többet vagyunk külföldön* (EU), mint idehaza, és minket hívnak… egy magyar mobilszámról NEM hívásfogadás többletdíja: max. 4 Ft/perc

 

 

Üdvözlettel:

MNS Védelem Kft

2018-12-03T14:58:45+00:00

Hova küldhetjük a PDF-et?

1 percen belül küldjük az anyagot (teljesen díjmentesen)