Tudja melyik város a betörők kedvence?

Az Otthontérkép adta közre az ország „bűnözési térképét„.

TERKEP

 

Az Alföld és Észak- Magyarország a images4betörők által leglátogatottabb régiója az országnak, itt tavaly 10.600 esetben fosztottak ki lakásokat. Nem sokkal, 800 esettel marad el Közép-Magyarország, a Dunántúlon pedig 8 ezerszer tevékenykedtek a bűnözők.

Budapest a térképen nem foglal sok helyet, mégis a betörök kedvenc városa, bármelyik megyénél több besurranás van Itt: 6 ezer betörést jegyeznek. Ez utóbbinak részben az lehet a magyarázata, hogy arányéiban itt élnek legtöbbén, az alföldi tanyavilág pedig azért vonzhatja a gazembereket, mert itt több a magányos porta.

Az előző esztendőhöz képest alig változott a bűnesetek száma, viszont a két évvel korábbi adatokkal összevetve úgy tűnhet, hogy eltűnt 20 ezer betörő. 2013-ban ugyanis még 46 ezer esetet jegyez a statisztikai hivatal.

Nyugalomra azonban nincs ok.

index2A betöréses lopás számításának módszertana 2012-ben megváltozott, ez magyarázza, hogy úgy tűnik, hirtelen csökkent ezen bűnesetek száma. Felemelték a bűncselekmény elkövetésének pénzbeli határát 50.000.- ezer forintra, ami addig 20 ezer forint volt.

Így egy tollvonással nagyot javult a helyzet, papíron.

A látszatra javuló tendenciák mellett szinte mindenhol dőlt a panasz az emberekből: sosem volt még ilyen rossz a helyzet.

A társadalomtudósok szerint viszont nem biztos, hogy tényleg ilyen nagy baj, az emberek biztonságérzetét nagyban meghatározza, hogy milyen hírekhez jutnak hozzá.

Az internet és a kábeltévék korában pedig hírekből és köztük bűnügyi hírekből nincs hiány.

Azért is érezzük rosszabbnak a helyzetet, mert egyre több bűncselekményről tudunk

Háromszáz éve még csak arról értesültünk, ami a közvetlen környezetünkben történt, most viszont azonnal tudhatjuk, mi történt a föld túloldalán a legeldugottabb településen.

A fenyegetettség érzésese függ attól, index3hogy milyen híreket fogyaszt az ember, az pedig, hogy faljuk a negatív tartalmú híreket, sajnos már teljesen természetes. Valójában az evolúciónak köszönhető, hiszen amilyen veszélyről tudunk, az ellen tudunk védekezni.

Az emberek 25 százaléka a betöréstől és a lopástól tart a leginkább. Betörés szempontjából azok a napok is veszélyesek lehetnek, amikor hosszabb időre elutazunk. Érdemes ilyen esetben inkább előre gondoskodni arról, hogy legalább úgy tűnjön, mintha nem maradt volna őrizetlenül a ház.

Ha segítségre vagy tanácsra van szüksége, keressen meg minket bátran.

 

Üdvözlettel:

MNS Védelem Kft csapata

2018-12-03T14:58:48+00:00

Hova küldhetjük a PDF-et?

1 percen belül küldjük az anyagot (teljesen díjmentesen)