A GSM-technológia bevezetése fontos mérföldkő a telekommunikációban.

Korábban a mobilrendszerek egyetlen kedvező földrajzi helyen kialakított adó-vevő 61fig14mállomáson keresztül kommunikáltak.

Nyilván azzal a különbséggel, hogy a kommunikáció egy központi tornyon keresztül valósult meg. Ahogy egyre nagyobb területen, egyre többen használtak mobiltelefont, több adó-vevő bázisállomásra volt szükség, és a zökkenőmentes működéshez ki kellett fejleszteni egy új rendszert ez lett a cellás rendszer.

Ki van a cellában?

Cella alatt – definíció szerint – az adott GSM-antenna által ellátott területet értjük. A cellákat egymás mellett lévő hatszögekként kell elképzelni, ahol értelemszerűen minden cellának hat szomszédja van.

Egy állomás általában három cellát szolgál ki.

Mivel telefonálás közben a cellák között mozoghatunk (autóban, tömeg közlekedve), a rendszer alapkövetelménye, hogy cellaváltáskor a folyamatban lévő kapcsolatok ne szakadjanak meg.

Ha nem kapcsolható a szám…

image04A városi környezetben a kis területen mozgó, nagyszámú mobilozó miatt abszolút indokolt a nagyobb cellasűrűség. Különben előfordulhatna, hogy egy telített cellában valaki nem tud telefonhívást indítani (Budapesten ilyesmire legfeljebb augusztus 20-án és szilveszterkor akad példa).

Pontosan bemérhető a mobil?

A GSM-hálózatok tényleges működése persze ennél jóval összetettebb, navizonépp ezért is élnek mindenféle hiedelmek a témában kevésbé járatosak fejében. Az egyik ilyen a telefonok bemérhetőségével kapcsolatos, ami elméletileg valóban lehetséges, de közel sem olyan egyszerűen és pontosan, mint azt mesélik.

A szolgáltató alapesetben csak azt látja, hogy egy adott készülék melyik cellában van, ami nagyvárosokban is legfeljebb 100 méteres pontosságot jelenthet.

Ennél pontosabb eredményt csak a rendőrség és a különféle nemzetbiztonsági szervek érhetnek el, speciális eljárással.

„Kikapcsoltam, de így is hallanak?”

Ennél is komolyabb tévhit él a kikapcsolt telefonok kommunikációjával kapcsolatban. Ha a telefonja nincs áram alatt, akkor nem kommunikál a hálózattal, a szolgáltató pedig csak az utolsó cellát ismeri, ahol be volt kapcsolva.

Ezt egyébként az igazán szkeptikusok is kipróbálhatják!

Elég csak autókázni egy keveset egy GSM-hálózatot használó készülékkel, amely bekapcsolt állapotban a cellaváltások során hajlamos az autórádiót megzavarni. Ha nincs áram alatt, nem fogja hallani a jól ismert zörejeket.

Üdvözlettel:

MNS VÉDELEM Kft csapata